Hamarosan beköszönt a nyár, amikor mindenki, aki teheti, kitelepül a kertjébe, és a lehető legtöbb időt tölti a szabad levegőn – bár többnyire inkább árnyékban. Ha a kert ápolása, illetve nyári felkészítése befejeződött, akkor sem vagyunk feltétlenül készen, hiszen egy kopott, hámló kerítés ront az összképen. Szerencsére számos megoldás kínálkozik a felújítására, de a legkézenfekvőbb az, ha beszerzünk egy megfelelő kerítésfestéket!
Mindegy, hogy fém, vagy fa kerítésünk van, a festése, illetve egyéb bevonata az idő múlásával elveszti a fényét, majd a tapadását is, és végül csúnyán hámlani kezd, felfedve az alatta lévő alapfelületet. Ha fa, akkor a nedvesség hatására szép lassan tönkremegy, ha pedig acél, akkor a rozsda kezdi ki. Érdemes a bevonatot évente egyszer ellenőrizni, és ha szükséges, akkor a megfelelő kerítésfestékkel javítani, illetve felújítani.
Azt hihetnénk, hogy a szakszerű felújítás hatalmas munka, és többszöri nekifutást igényel, de a mai kerítésfestékek között már találhatunk olyat is, ami kettő az egyben, vagyis alapozó és fedőfesték keveréke. Mivel ezek fedési képessége is lényegesen jobb egy sima kerítésfestékéhez képest, akár egyetlen rétegben is tökéletes bevonatot képeznek a kerítés felszínén. Több olyan termék is létezik, amelyek akár közvetlenül a rozsdára is felvihetőek, mert a bennük lévő adalékanyagok passziválják azt, vagy átalakítják vasfoszfáttá.
Természetesen a kerítésfestékek is számos színben kaphatóak, tehát mindenki könnyen a házához igazíthatja velük a kerítés színét. A környezetvédelem jegyében pedig nem csak oldószeres, de vízbázisú kerítésfestékek is elérhetőek, amik sok esetben jobban bírják az időjárási viszontagságokat, mint hagyományos társaik.
Ha kerítésfestéket szeretne vásárolni, akkor könnyen, az otthonából is megteheti, ha felkeresi cégünk, a Green Coating Kft. webáruházát, amit a www.greencoating.eu címen érhet el! Kérdése lenne? Tegye fel nekünk megadott elérhetőségeinken: hívja a 06-70-400-3993-as telefonszámot, vagy írjon az info@greencoating.eu e-mail címre!