Ahogy minden más területeken az életben, úgy az építőiparban is hatalmas változásokkal, újdonságokkal lehet találkozni, köszönhetően a technológia fejlődésének. Mivel a modern megoldások számos előnyt tartogatnak a régebbi kivitelezési technikákhoz képest, nem csak újépítésű házak esetében alkalmazzák ezeket, hanem régi épületeknél is, hiszen még mindig ezekből van a legtöbb, ráadásul közülük sok műemlékvédelem alatt áll, ezért a lebontásuk is kizárt. E téren főként a régi épületek szigetelésével kapcsolatban szokták megkeresni a szakembereket, mert ezzel sokat javíthatnak életminőségükön és energiafelhasználásukon.

A régi épületek szigetelése nem csak elöregszik az évek során, hanem a felhasznált alapanyagok olyan káros összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek hozzájárulnak a diszkomfort érzethez és az egészségtelen környezethez, ezért mindenképp gondoskodni kell a cseréjükről.

Vannak olyan épületek, amik nem olyan szerencsések, hogy korábban ellátták volna őket a kivitelezők szigeteléssel, ezért az ő esetük még inkább sürgetőbb, hiszen egy szigetelés nélküli ház szerkezetében és környezetében is veszélyes az ott lakókra, vagy tartózkodókra nézve. Végül, de nem utolsó sorban a régi házak szigetelése a fogyasztás szempontjából is fontos. Egy rosszul, vagy egyáltalán nem szigetelt falú épület csak költségeket termel tulajdonosának, mivel nem lehet megfelelően befűteni, nyáron pedig nem nyújt ideális menedéket a forróság elől.

Ha Ön is gondoskodna régi házának szigeteléséről, forduljon hozzám bizalommal! Tiszavölgyi Csaba vagyok, minőségi szolgáltatásaimon keresztül Ön is megismerkedhet a skandináv országok lakóinak közkedvelt szigetelési alapanyagával, a cellulózzal! Tevékenységemről további információkat a honlapomon találhat, amelyet a www.szigetelescelluloz.hu címen érhet el. Kérdés esetén hívjon telefonon, a 06-70-701-1479-es számon, vagy írjon e-mailt az info@celluloz-hoszigeteles.hu címre!