A nappali otthonunk központi része. Itt töltjük el a legtöbb időt, itt van együtt a család, itt fogadjuk a vendégeket. Éppen ezért, amikor lakberendezésre kerül a sor, a nappali megfelelő kialakítása az egyik legfontosabb feladat. A bútorok közül a leghangsúlyosabb a nappali szekrénysor, mely jelentősen meghatározza a helyiség hangulatát, ezért érdemes megfontolt döntést hoznunk a vásárlás során.
A nappali szekrénysornak egyszerre kell több funkciót betöltenie. Egyrészt főként tárolásra használjuk, ezért nem árt, ha sok minden elfér benne, másrészt dekoratívnak is kell lennie, hiszen a nappali díszeként szolgál. Az első dolog, amit nem árt észben tartanunk a nappali szekrénysor vásárlásakor, hogy rengeteg polcra lesz szükségünk. A nappaliban tároljuk a DVD-ket és a könyveket, ezen felül minden olyan dekoratív elemet (porcelánok, díszgyertyák, bekeretezett fotók), amiket szeretnénk, hogy a vendégeink is lássanak. Utóbbiak miatt érdemes olyan nappali szekrénysort választani, melynek nem fedettek a polcai, hiszen különben eltakarnák a dekorációt is. Választhatunk olyan polcrendszert, melynek egyáltalán nincs ajtaja, de dönthetünk az üvegajtó mellett is. Ha a nappali szekrénysort inkább a felhalmozott holmik tárolására használnánk, akkor jobban járunk a fedett polcrendszerrel, hogy ne kelljen közszemlére tenni minden kacatot. A legjobb megoldás olyan szekrénysort választani, amely rendelkezik fedett és nem fedett polcokkal is. Végső soron ne feledkezzünk meg a televízióról sem, melyre tekinthetünk a nappali szekrénysor díszeként is. Mivel viszonylag sok időt fogunk eltölteni a tévénézéssel, fontos, hogy elégedettek legyünk az azt körülvevő nappali szekrénysorral.
A tökéletes nappali szekrénysort keresi? Nálunk megtalálja! További információért látogasson el cégünk, az Anix Bt. honlapjára, a www.moderndesignbutor.hu webcímre, és tekintse meg termékeinket! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-70-458-3183-as telefonszámon, illetve a webaruhaz@anix.hu e-mail címen!