Aki nem szeretne készen kapható konyhabútort használni, hanem a saját igényei szerint kialakított helyiségben sürgölődne, annak meg kell ismernie a konyhatervezés világát. Vannak olyan alapszabályok és szempontok, amiknek az alkalmazásával egy személyre szabott, de funkciójában is tökéletesen működő konyhát lehet kialakítani.
A konyhatervezés egyik első lépése a konyhában használatos, öt alapvető terület elkülönítése és kialakítása. Ezek a következőképpen alakulnak: szükség van egy zónára a sütéshez és a főzéshez, egyre az előkészítéshez, a mosogatáshoz, az élelmiszerek, valamint a konyhai eszközök tárolásához is.
A konyhabútorok elrendezésének megvannak a jól bevált sémái, érdemes ezek közül válogatni, ha azt szeretnénk, hogy a konyhatervezés valóban eredményes legyen és ideális helykihasználást tudjunk megvalósítani. Tehát a konyhabútorokat elrendezhetjük sziget szerűen, L, U, G alakban, valamint egysorosan és kétsorosan is.
A konyhatervezésnek szintén sarkalatos pontját képezi az olyan kérdések tisztázása, mint amilyen az, hogy hányan használják a helyiséget, családnak, párnak, esetleg egyedülállóknak készül, fogadnak-e gyakran vendégeket, milyen sűrűn használják, de az sem mindegy, hogy egy elkülönített vagy szobával egybenyitott konyhát képzeltünk-e el.
A konyhatervezés sikeres folyamatában ezek a válaszok segítenek megtervezni azt, hogy milyen gépek, berendezések, milyen konyhabútor lesz az ideális az új tulajdonosok számára. A funkció, a praktikum, a jó ár-érték arány mellett az esztétikum és a design is ugyanúgy számít. Egy egyedi, jól kihasználható, sokoldalú, szépen megtervezett konyhabútor nemcsak a helyiség fő eleme, de annak értékét is növeli, ami hosszú távon is fontos szempont.
A www.nobiliakonyhastudio.hu webcímen, a Nobilia Konyhastúdió Kft. weboldalán Ön is segítséget kaphat a konyhatervezéshez, illetve megrendelheti új konyhabútorait. Lépjen kapcsolatba cégünkkel a 06-1-950-2041-es telefonszámon vagy az info@nobiliakonyhastudio.hu e-mail címen további információért!