Műemléknek nevezik az olyan építményt, létesítményt, ingatlant, vagy ezek rendszerét, esetleg romját, ami a maga nemében egyedülálló, vagy kiemelkedő, amelyet megtartásra érdemesnek nyilvánítottak és védelem alá helyeztek. A műemlék az egyetemes művészettörténet része, hozzá tartozik a berendezése, melléképületei és a terület, amin fekszik.

A műemlék épületek fenntartása és használata körében több előírás létezik, amik kötik az ingatlanok tulajdonosait és használóit. A műemlék fenntartásáról, jó karban tartásáról alapvetően a műemlék tulajdonosa köteles gondoskodni, helyreállítása során pedig törekedni kell az eredeti állapotának visszaállítására. A KÖH figyelemmel kíséri a műemlék állapotát, illetve örökségvédelmi érdekből bizonyos munkálatok, például a műemlék felújításának elvégzését is elrendelheti, viszont ilyenkor a többletköltség a hatóságot terheli.

Mivel a műemlékek felújítása kiemelten fontos, azt az épület eredeti építési stílusának megfelelően, korhűen kell kivitelezni. Minden műszaki dokumentációt, illetve ha lehetséges, fényképeket is be kell szerezni az épület eredeti állapotáról, és össze kell azt hasonlítani a jelenlegi állapottal. A műemlék felújítás elsődleges szempontja tehát az építéskori, eredeti állapot visszaállítása, korhű rekonstrukciója! Bontásra nem adható ki engedély, átalakításra és felújításra viszont a megfelelő tervdokumentáció benyújtása után igen, ehhez azonban érdemes a témában jártas és nagy tapasztalattal rendelkező építész irodát megbízni!

A Windkom Kft. olyan műemlék felújítási projekteket tudhat maga mögött, mint a hollókői vár rekonstrukciója, ami minden kétséget kizáróan megfelelő referencia a műemlékek felújításához! Ha Ön is szeretné védettség alá helyezett épületét a régi fényében látni, keresse fel a cég weboldalát a www.windkom.com címen, és tájékozódjon a lehetőségekről! Kérdés esetén vegye fel velük a kapcsolatot a +36-30-212-2283-as, vagy a +36-30-628-3749-es telefonszámon, de e-mailt is írhat a windkomkft@gmail.com címre!